Ilyen lesz a 2019-es iPhone kamerája?

2018. június 8. -
Megérkezett az első pletyka a 2019-es iPhone modellekről, miközben még piacra sem dobták az idei verziókat. A friss hír szerint a következő évben megjelenő készülékek közül legalább egy tripla kamerával fog rendelkezni, méghozzá nem is akármilyennel.
Ilyen lesz a 2019-es iPhone kamerája?

A biztosnak semmiképpen nem mondható információ egy tajvani weboldalról származik (Economic Daily News), mely forrásként a Deutsche Securities elemzője, Jialin Lu kutatási írására hivatkozik.

Lu úgy véli, hogy a tripla lencsés kamerarendszer lehetővé tenné a fejlett 3D-s érzékelést a sztereoszkópikus (térhatású) látás segítségével úgy, hogy két érzékelője különböző szögekből lesz képes egy objektumról képeket rögzíteni. Az iPhone és az objektum közötti távolság megadására pedig egy háromszögelési módszert használnának.

Kiterjesztett valóság iPhone-on

A jelentés alapján az iPhone X előlapján található TrueDepth rendszerhez hasonlóan a hátlapi 3D-s érzékelés kiépítése is a kiterjesztett valósághoz lesz köthető. A jóslat összhangban áll a Bloombergben megjelent egyik, Alex Webb által írt jelentéssel, amely már tavaly azt mondta, hogy a jövőbeli iPhone készülékek rendelkezni fognak a hátlapi 3D érzékelés lehetőségével.

Akkor Webb még azt írta, hogy az Apple a „repülési idő” megközelítését fogja alkalmazni, mely kiszámítja azt az időtartamot, ami a lézernek szükséges ahhoz, hogy visszaverődjön a környező objektumokról és létrehozzon egy 3D-s képet a környezetről. Lu viszont úgy véli, hogy az Apple erre inkább a tripla lencsés hátsó kamera megoldást fogja használni.

iPhone 2019 tripla kamera

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook több ízben is kifejezte mély érdeklődését a kiterjesztett valóság technológiája iránt. Az elmúlt évben az Apple kiadta az ARKit platformot, amely lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy iOS 11 rendszeren futó iPhone és iPad készülékekre optimalizált valósághű alkalmazásokat készítsenek.

Mindezek mellett Lu szerint a harmadik objektívnek valószínűleg hosszabb fókusztávolsága lesz, hogy jobb zoomolási képességgel rendelkezzen.

A hosszú fókuszú lencse valószínűleg 3-szoros optikai zoomot biztosít majd az iPhone-on, lehetővé téve a felhasználóknak azt, hogy akár háromszorosra tudják felnagyítani a képet anélkül, hogy az elmosódna, vagy csökkenne a minősége, mint például a digitális zoom esetében. Összehasonlításképp, az iPhone 7 Plus, az iPhone 8 Plus és az iPhone X modellek még csak 2-szeres optikai zoommal rendelkeznek.

iPhone 2019 optikai zoomÉrdekesség, hogy a Huawei P20 Pro okostelefonja volt az első olyan készülék, mely tripla lencsés hátlapi kamerarendszerrel, 40 megapixeles objektívvel, 20 megapixeles monokróm lencsével és egy nyolc megapixeles teleobjektívvel rendelkezik, mely akár 3-szoros optikai zoomra is képes.

Egyelőre még az sem biztos, hogy az idei iPhone modellek milyen külsővel és funkciókkal fognak megjelenni (ráadásul olyan pletykák is felreppentek, amik szerint az iPhone X idei utódja már három kamerás lesz), így talán még korai komoly találgatásokba menni 2019-cel kapcsolatban. Mindenesetre figyelemreméltó előrelépés lenne az Apple részéről, ha egy ilyen kamerarendszert képesek lennének megalkotni.

 

(forrás:macrumors.com)

Trónok harca iPhone-on és iPad-en Trónok harca iPhone-on és iPad-en
2015. április 10.
Hamarosan folytatódik az HBO saját gyártású sikersorozata, a Trónok harca, amit az Apple TV alkalmazásán keresztül a szerencsésebbek már az iPhone-on vagy iPad-en is végignézhetnek.
30 éve 30 éve "tanít" minket az Apple ezekkel a videókkal!
2015. április 30.
Az Apple Watch múlt heti megjelenése és a hozzá forgatott 10 oktató videó kapcsán szemezgettünk az elmúlt 30 év legfontosabb Apple termékeihez készült mozgóképekből.
Hamarosan jöhet az okosan eső iPhone Hamarosan jöhet az okosan eső iPhone
2015. március 4.
Nyilván mindenkivel előfordult már az, hogy reggeli közben kicsúszott a kezéből a vajas vagy a lekváros kenyér, ami persze a már megkent felével érkezett le a földre vagy az asztalra. Egy az Apple-nél megfogalmazódott ötlet, még ha a fenti eseten nem is, de egy elejtett iPhone-on talán segíthet.