Máris találgatnak, milyen lesz az új iPhone 7

2016. január 19. -
Újév, új iPhone. Az elmúlt néhány esztendő során hozzászokhattunk már ehhez a metódushoz, aminek velejárói a hétről-hétre, illetve napról-napra megjelenő pletykák, találgatások és konspirációk a legújabb Apple okostelefon modellel kapcsolatban. Itt is az első, ami egyelőre nem áll túl stabil lábakon, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján, sosem tudhatjuk, miből lesz a cserebogár.
Máris találgatnak, milyen lesz az új iPhone 7

2016: az Apple ezévben is új iPhone-felhozatallal rukkol elő!

Egy megbízható forrás Tajvanból a minap szivárogtatott ki egy pletykát az új iPhone készülékről, ezzel még inkább növelve a homályos találgatások és spekulációk egyre csak gyarapodó halmazát.

Lehetséges iPhone 7 kijelző

Az újonnan napvilágra került fotósorozat pont annyira sikerült közelire, hogy láthatóvá váljon rajta számunkra az új iPhone-ok egyike, de ne legyünk túlságosan izgatottak, a képeken egy UV-fénnyel megvilágított alkatrészt láthatunk.

A fotók meggyőzőek, de nem hivatalosak

Ha azt feltételezzük, hogy a kérdéses hardver az új iPhone 7 vagy 7 Plus számára lett megtervezve, akkor e feltevésből néhányan arra is következtethetnek, hogy az Apple idén elhozza nekünk a 3D-s „mesh” kijelzőt (mely által a 3 dimenziós megjelenítéshez nem szükséges külön szemüveg használata), azonban egy részletes megfigyelés után láthatjuk, hogy a képen ez sehol sem található meg. Ez akár azt is jelentheti, hogy az alkatrész valójában a még csak pletyka szintjén létező 6C modellhez készült, amely a megfizethetőbbnek mondott, de igencsak megosztó iPhone 5C utódja lenne. Sajnos az iménti megfigyelésen kívül semmilyen valós információra nem lehet szert tenni a fotók által, melyek így nem többek szimpla érdekességnél.

iPhone 7 kijelző fotó

Azonban van még néhány pletyka az új iPhone-nal kapcsolatban, amiknek érdemes utánajárni, ilyen például az OLED-kijelző lehetősége (OLED = Organic Light-Emitting Diode, zöld fény kibocsátására képes LED kijelző, mely leginkább a nagy fénykibocsátás energiatakarékos megoldása és a nagyobb szögből való láthatóság miatt előnyös), más források viszont azt jósolják, hogy az LCD lecserélése 2018 környékére várható.  Emellett szó esett még többek között a vízálló modellek eshetőségéről a 7-es szériában, a 3 GB-os RAM-ról, továbbá a látható antennacsíkok és a 3,5 milliméteres audiocsatlakozók eltávolításáról valamennyi modell esetében.

 

 

A cikk a GSMARENA vonatkozó bejegyzése alapján készült.

Mit várhatunk az Apple-től 2017-ben? Mit várhatunk az Apple-től 2017-ben?
2017. január 3.
Az Apple minden évben megörvendeztet minket valami forradalmian új készülékkel. És bár a cupertinóiak háza táján mindig nagy a titkolózás, valamit azért már lehet sejteni abból, mit várhatunk tőlük 2017-ben. Lássuk!.
Hogyan ments el képeket a webről az iPhone-odra Hogyan ments el képeket a webről az iPhone-odra
2015. március 31.
Nyilván sok iPhone tulajdonos találkozott már azzal a problémával, hogy az interneten talált, és neki tetsző fotót nem tudta letölteni készülékére. Mi most abban segítünk, hogy az amúgy pofonegyszerű műveletet iPhone-ján mindenki könnyedén elvégezhesse.
Ezektől az iPhone modellektől kell elbúcsúznunk Ezektől az iPhone modellektől kell elbúcsúznunk
2018. szeptember 21.
Éppen egy hete mutatta be az Apple az idei iPhone triót, ami egyben néhány régebbi készülék búcsúzását is jelentette. A gyártó kínálatában mostantól nem találhatjuk meg az iPhone SE és iPhone 6s modelleket – ez volt az a két iPhone, amelyeket a leginkább megfizethetőként értékesítettek - de a tavalyi év nagy dobása, az iPhone X is leköszönt a szeptemberi bejelentés után.