Mindenki elégedett volt vele, mégis leállították az iPhone X gyártását

2018. április 27. -
A hét egyik legmeghökkentőbb hírét azzal szolgáltatta az Apple, hogy leállítja aktuális csúcsmodellje, az iPhone X gyártását. A napokban még olyan pletykák is keringtek, miszerint a készülék új színekben jelenhet meg, ami az eladások visszaesését is képes lenne kompenzálni. A gyártó végül nem emellett döntött, annak ellenére sem, hogy az iPhone X felhasználók elsöprő többségben elégedettek a telefonnal.
Mindenki elégedett volt vele, mégis leállították az iPhone X gyártását

Kiváló készülék minimális hibával

Az Apple által februárban készített elégedettségi felmérés szerint a felhasználók több, mint 90%-a teljesen meg van elégedve készülékével. Ezt persze még kritikus szemmel néztük, hiszen a saját házunk táján mi is kedvező eredményeket szeretnénk sugallni még akkor is, ha a számok egy picit csalódást mutatnak. Erre alapozva a Creative Strategies elemző cég is elkészítette saját verzióját az iPhone X-hez fűződő érzelmek feltérképezéséhez. Meglepő módon a százalékos arányok hasonlóan kiemelkedő teljesítményt mutattak az Apple eredményeivel összehasonlítva.

iPhone

A készülék elegáns megjelenését mi sem tudjuk vitatni, annak ellenére, hogy az elsőként bevezetett notch megoldásra sokan kritikus szemmel néztek. Az iPhone X szerintünk kimondottan gyönyörű képeket készít, amivel a felhasználók is szinte teljes mértékben elégedettek voltak ugyanúgy, mint a telefon sebességével. Még a Face ID és az akkumulátor teljesítményéhez fűződő vélemények is kimagasló számokat mutattak, egyedül a Siri működése teljesített rendkívül rosszul a teszteken.

Eljött a búcsú ideje

A fentiek tekintetében kicsit sajnáljuk, hogy az Apple nem próbálta meg javítani az eladási számokat például egy színfrissítéssel, mert egy tényleg jól funkcionáló készüléket sikerült összehozniuk. Minden év középső részében tapasztalhatók kisebb-nagyobb visszaesések a gyártó forgalmában, de ezúttal nem várták meg, hogy kicsit fellendüljön a telefon iránti kereslet.

Az Apple iPhone X készüléke

Sokan óriási hibának tartották, hogy az iPhone X szinte horribilis áron került ki a piacra, talán ez lehetetett a döntő oka annak, hogy túl kevés ember érdeklődését sikerült elnyernie. Annak fényében, hogy milyen kiválóan működik a készülék független szemmel is, csak erre tudunk tippelni.

Mit várhatunk idén?

Ahogy azt már megszokhattuk, az Apple idén is elhozza nekünk az iPhone-ok legújabb modelljeit. Arról folyamatosan mennek a találgatások, hogy pontosan hány féle mobil és milyen néven fog megjelenni, vannak hírek iPhone SE 2, iPhone 11 (vagy XI), iPhone 9 telefonokról és a találgatások listája itt még nem ért véget.

Az iPhone 2018-ban várható modelljei

Amit remélünk, hogy a gyártó figyelembe veszi a kritikákat mind az árazás, mind pedig a funkciók tekintetében és igazán ütős készülékekkel áll elő rajongói számára. Az elmúlt éveket figyelembe véve várhatunk meglepetéseket az Apple háza tájáról.

5+1 iPhone akku töltési mítosz leleplezve 5+1 iPhone akku töltési mítosz leleplezve
2014. szeptember 3.
"Ne használd az iPhone-t amíg töltőn van," "ne hagyd a telefonodat egész éjszakára töltőn" és "mindig merítsd le teljesen az akkumulátorodat" - csak néhány a legelterjedtebb okostelefon akkumulátorokkal kapcsolatos pletykák közül. Amikor egy iPhone akkumulátora szóba kerül egy beszélgetés során, mindenki szeret kérkedni a saját telefonja teljesítményével, de 99%-ban mindenki be is vallja, hogy naponta vagy akár napjában többször is tölti a készüléket.
Hoppá! Az Apple megerősítette: Fehér gyűrűket hagy maga után a HomePod Hoppá! Az Apple megerősítette: Fehér gyűrűket hagy maga után a HomePod
2018. február 15.
Twitteren, Facebook-on, különböző Apple fórumokon arról panaszkodnak a HomePod tulajok, hogy a készülék fehér nyomot hagy maga után. Megint egy felnagyított és ritkán előforduló problémával találkozunk? Az Apple nyilatkozatából ítélve, igen.
Késve érkezhet az idei iPhone trió egyik tagja Késve érkezhet az idei iPhone trió egyik tagja
2018. augusztus 3.
Az őszi frissítés során várható három iPhone modell egyike alkatrész korlátokba ütközött - egy elemző szerint a 6,1 hüvelykes LCD modellek tömeggyártása így egy hónappal később indulhat el a két OLED alapú változathoz képest. Felmerül így a kérdés, hogy vajon a megjelenés csúszik-e a kis baki miatt?.